Tatán születtek

Amikor munkám során valamihez anyagot gyűjtök, mindig jólesően állapítom meg, hogy milyen sok tatai születésű embert fedezek fel lexikonokban, vagy az Interneten keresgélve. Ha egy tatait megszólítanánk avval, hogy említsen híres embereket, akik városunkhoz köthetők, habozás nélkül sorolnák: Bláthy Ottó Titusz, Menner Bernát, Hamary Dániel, Vaszary János, Magyary Zoltán, stb. Ők azok, akik mind hozzátettek valamit az ország, és talán nem nagyképűség kijelenteni – a világ kultúrájához, tudományához. Megőriztük és ápoljuk emléküket. De rajtuk kívül is vannak még számosan, akik hasonlóan itt születtek, innét indultak el és lettek ismert és elismert emberek. Megérdemlik, hogy ne csak a szűkebb szakma, hanem mi is tudjunk róluk!  

Tatai (Frank) Adolf (Tata, 1840. – Bp., 1901. máj. 23.) orvos, tiszti orvos. 1865-ben szerzett Pesten orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Óbudán gyakorló orvos. Tervei alapján épült fel az óbudai Szent Margit Kórház. 1875-től az Országos Közeü.-i Tanács tagja volt. Elsősorban műfordítással foglalkozott.

Engelbrecht Károly (Tata, 1837. – Keszthely, 1875. márc. 8.) állatorvos, tanár. 1861-ben a bécsi orvosi karon szerezte állatorvosi oklevelét, 1868–1875-ben a keszthelyi gazdasági intézetben az állattenyésztés és gyógytan ny. r. tanára. Gazdászattal és állatorvoslással foglalkozott. – Fm.: Az állatboncz- és élettan és az ált. állattenyésztés alapvonalai (Pest, 1871); A szarvasmarha (Pest, 1872); A gazda mint állatorvos... (Keszthely, 1874); A gazdasági állatboncz- és élettan (Bp., 1875)

Bőke Gyula (Tata, 1832. nov. 8. – Bp., 1918. márc. 5.) orvos, fülész. 1856-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1856–1860-ban a bécsi Allgemeine Kranken­hausban fülész a fültükrözést bevezető A. Po­litzer mellett. 1860-ban Würzburgban ösztöndíjas, 1862-től a Rókus Kórház fülésze, 1868-ban magántanár, 1879-ben c., 1902–1910-ben rk. tanár. A hazai fülészet elméleti megalapozója. Számos cikket publikált hazai és külföldi folyóiratokban.

Jankó Pál (Tata, 1856. június 2.Konstantinápoly, 1919. március 17. zongoraművész, zeneszerző. Apja, Jankó Mihály uradalmi jószágigazgató volt. Bécsben H. Schmitt és Bruckner (osztrák zeneszerző) tanítványa volt. Technikai főiskolán és a berlini egyetemen matematikát is tanult. Heinrich Ehrilch (német zongoraművész) zongoratanítványa volt.

1882-ben új zongoraszerkezetet talált fel. Reformjának előnyei abban voltak, hogy a Jankó-féle klaviatúra hat terasz-szerűen egymás fölé épített, nem ugyanazon a hangon kezdődő billentyűsor, mellyel a zongorajátékos egyrészt az oktávok fogási távolságát egyötödével megszűkíthette, másrészt olyan hanghatásokat, (kromatikus glisszandókat stb.) hozhatott létre, amelyekre a közönséges zongorabillentyűzet elégtelen volt. Zongorájával hangverseny-körutakat tett, többen komponáltak az új hangszerre és 1905-ben Bécsben egyesület is alakult, 1906-ban a berlini Scharwenka konzervatóriumon megkezdhették a Jankó-féle klaviatúrán való játék tanítását is. Komolyabb elterjedést még sem ért el a Jankó-féle zongora, pedig találmánya érdekében sok cikket is írt külföldi lapokban.

Singer Ödön (Edmund) (Tata, 1831. október 14.Stuttgart, 1912. január 23.) hegedűművész. Zenei pályára Pesten készült, ahol Ridley-Kohne Dávidnál (Böhm-növendék) tanult, Bécsben pedig Böhm Józsefnél. 1846-tól a pesti Királyi Városi Színház – más elnevezéssel német színház – koncertmestere lett. A bécsi zenekonzervatóriumban és Párizsban tanult, s azután a pesti Nemzeti Színház szólistája lett. Európa-szerte nagy sikerrel hangversenyezett az ötvenes években, főleg Lipcsében a Gewandhausban. Weimarban Liszt Ferenc oldalán működött. Kora legnagyobb mestereivel találkozhatott. 1854-ben Liszt ajánlatára kinevezték koncertmesternek Weimarba, ahol az udvari színházban hangversenymesterként dolgozott. 1861-től kezdve Stuttgartban lett a zenekonzervatórium tanára. Itt tagja volt a híres Singer-Cossmann-Bülow triónak. Max Seifrizzel közösen adta ki Stuttgartban Grosse Theoretisch-Praktische Violinschule című hegedűtankönyvét, amely a legátfogóbb munkának számított akkoriban a modern hegedűpedagógia terén. Nem csak komponistaként alkotott maradandót. Az általa kifejlesztett ujjgyakorlatokra napjainkban is sokat hivatkoznak szakemberek: „A Singer-ujjgyakorlatok kiválóan fejlesztik az izomzatot, és úgy megerősítik az ujjakat, amennyire az szükséges; a Kreutzer-etüdök pedig nélkülözhetetlenek.” Tehetségéről, németországi tevékenységéről a Muzsika című folyóirat is többször írt egy-egy tanulmányban. Hegedűművészi tevékenységéről, első nagy hangversenyéről a Zenészeti Lapok (1868. november 15.) nagy terjedelemben és lelkesedéssel számolt be.

Lehet, hogy ők nem voltak olyan híresek és korszakalkotóak, mint azok, akiket bevezetőmben felsoroltam, de szakmájukban maradandót alkottak. Legalább mi, tataiak legyünk rájuk IS büszkék, s őrizze meg nevüket a kollektív emlékezet.  

Az összeállítást készítette: Szabó Szerafina könyvtáros, a THE (Tatai Helytörténeti Egyesület) tagja