Tardosról

A Gerecse-hegység a Dunántúli középhegység része, háromszöghöz hasonló röghegység. Anyaga főként mészkő és dolomit. A földtörténeti újkor negyedidőszakának pleisztocén korszakában a Gerecse már teljesen szárazzá vált. A folyók elfoglalták medrüket és nagy mennyiségű hordalékot raktak le. Főleg a pleisztocénben keletkeztek édesvízi mészkövek, ennek egyik fajtája a Központi Gerecsében található vörös mészkő, amely az országban egyedülálló, máshol fel nem található szép rajzolatú „márvány”.

A hegyvidéki települések a mérsékelt égövben kevés kivételtől eltekintve a völgyekben jöttek létre. Minden ilyen településen kirajzolódik a környező hegyekre való utaltság, amely adottság jelentősen befolyásolta a környékbeli községek faluképét, az épített környezetet is.

A falukép egy települési terület keretében tartalmazza mindazt, amit a letelepült ember nemzedékek során alkotott. Gazdasági és társadalmi, földrajzi és történelmi tényezők eredménye. Múltat és jelent, állandóságot és változatosságot sugároz: az őstájból kultúrtájjá fejlődő vidéknek és a rajta végzett emberi munkának a történetét. Ennek jeles példája Tardos község, ez a kis terjedelmű, szabálytalan alaprajzú, zsúfolt belterületű középkori alapítású kis falu. A falu magja mindenkor a völgy aljában, a keresztutak mellett volt, ahogyan ma is őrzi az ősfalu helyét és alakját. Történelme összefonódott a kőbányászattal, ahogyan erre természeti kincsei és lehetőségei is predesztinálták. Ez a tevékenység közösségformáló erővé formálódott a falu múltjában és jelenében egyaránt, az itteni mesterek, kőfejtők és kőfaragók nagy érdeme, hogy munkájuk nyomán megismerhették az országban és – mondhatjuk a világban is – Tardos nevét.

A Tardos helynév puszta személynévből keletkezett, magyar névadással. Hivatalosan 1954-1993-ig Tardosbánya néven szerepelt. Történelme összefonódik az ország történelmével a római kortól kezdve (már ők is felhasználták az itteni követ). Az avarok után a Dunántúl a Tardos közelében vívott győzedelmes csata után (900 nyarán) került a magyarok kezére. A honfoglaló magyar törzsek előrenyomultak a Gerecse-Vértes hegység nyugati vonulatáig, ahol őr- és szálláshelyeket rendeztek be, amely később a Tarján törzsbéli Tardos nemzetség területe lett. Más források szerint Árpád fiának, Tardosnak szálláshelye volt.

A magánbirtok kialakulása Szent István adományaival kezdődött. Tardos falu nevének első írásos előfordulása is adományozáshoz kapcsolódik. (1204-ben). A reneszánsz kor újra felfedezte a „vörösmárványt” (Bakócz-kápolna, visegrádi és tatai vár építkezései, Buda, stb.), így a falu virágzott.

Tardost 1592-ben a törökök porig égették. Az 1696-os összeírásban „ősi, elpusztult falu”-ként jegyzik. Az érsekség 1720-ban a felvidékről szlovákokkal népesítette be a falut. A település iskolájáról az első adat 1777-ből való.

A környék legszegényebb falujának tartották. A község lakói főleg fuvarozással, kőbányászattal- és feldolgozással, erdészeti munkával keresték meg a kenyerüket. Az 1. és a 2. világháború is megtizedelte a lakosságot, a nyomor és kilátástalanság elől nagyon sokan mentek Amerikába, Franciaországba. A második háborút követő lakosságcsere során több százan települtek át az akkori Csehszlovákiába. Az itt maradt, jórészt szlovák ajkú nép (az 1910-es népszámlálás során 1692-ből 1497 szlováknak vallotta magát) szorgalmasan dolgozott, a természet adta lehetőségeket kihasználva (kő-, fakitermelés és feldolgozás, építőipar) tartotta fenn magát. Az 1960-as évektől fellendülés következett, egyre inkább gyarapodott a falu, középületek és magánházak nőttek ki a földből. Jutott erő és pénz a kulturális értékek megmentésére, a szlovák nemzetiségi hagyományok felkutatására, megőrzésére (Vörösmárvány Néptáncegyüttes, Gerecse Népdalkör). Virágzó turizmus, sportélet is jelen volt ebben a korban. Ez a töretlen fejlődés egészen 1990-ig tartott, amíg is a politikai és társadalmi változások következtében (tönkrement a tsz, a bánya, nagyon sokan elveszítették a munkájukat) megrekedt, s csak lassan sikerül újraéleszteni a pezsgő életet, ami Tardost mindig jellemezte, de az itt lakók kitartása és hűsége a falujához, s nem utolsósorban szorgalmas munkája majd kivezeti az itt élőket a hullámvölgyből.

Motil László (1933-2020) Tardos, helytörténész